Strausz Kálmán

 
Erstellt auf einem Mac

"Zene nélkül az élet tévedés volna."

(Friedrich Nietzsche)

Köszönöm, hogy ellátogatott erre az oldalra!

Contact Me:  strauszkalman@me.com

 
 

Zenei tanulmányait Gyulán, Esztergomban és a budapesti "Liszt Ferenc" Zeneakadémián végezte, Vásárhelyi Zoltán és Párkai István növendékeként.
1974-tõl a Magyar Rádió szerkesztője volt, majd 1977-től a Budapesti Ifjúsági kórus karnagya és a Magyar Televízió klasszikus zenei osztályának vezetőjeként tevékenykedett.
1984-től 1991-ig a Debreceni Kodály Kórus művészeti vezetőjeként dolgozott.
Kórusaival számtalan versenyen szerzett első díjat és kiemelkedő helyezéseket.
Lemezeket, tv- és rádiófelvételeket készített.
1988-ban létre hozta a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyt.
Vendégdirigensként járt Németországban, Hollandiában, Svájcban, Olaszországban, Belgiumban, Izraelben, Japánban és az Egyesült Államokban. Dolgozott a Salzburgi Ünnepi játékokon is.
Számtalan világhírű dirigenssel és együttessel dolgozott együtt. (Berlini Filharmonikusok, Solti György, Beethovenfest Bonn, Schleswig-Holsteiner Festival, Christoph von Eschenbach, Marcello Viotti, Lorin Maazel, stb.)
1992-2008 között a Magyar Rádió énekkarát vezette.

2010-ben a Honvéd Férfikar karnagya lett.
Munkásságáért 1997-ben Liszt-díjat vehetett át.
1998-ban két kategóriában Grammy díjra jelölték.
1999-ben dolgozott az Athéni Megaronban, a barcelonai Liceuban, amelyek a világ legrangosabb operaelőadásait produkálják nemzetközi sztárokkal.
2000. márciusában a Spanyol Nemzeti Rádió énekkarával adott nagysikerű hangversenyt Madridban, amelyet további spanyolországi meghívások követtek.
Mesteriskolákat vezet Olaszországban, Németországban és az Egyesült Államokban.
Állandó tagja számos nemzetközi kórusverseny zsűrijének Európa-szerte.